| Békéscsaba központjából,
a jellegzetes Ifjúsági Ház elől indulunk. A vasútállomás és az autóbusz
pályaudvar innen 30 perces séta a város főutcáján át.
A 44-es főút közeli hídján
átmegyünk az Élővíz-csatorna túlsó partjára, dél felé folytatjuk
a víz mellett. Itt kezdődik a Szoborsétány, a városhoz kiemelkedően
kötődő emberek mellszobraival szegélyezett árnyas sétaút. A sétány végén
kanyarban fekvő híd látható, a malom hajdani iparvágánya húzódott itt.
A forgalmas Bajza utcát
keresztezve (0,6 km) az Árpád fürdő, majd ismét az Élővíz-csatorna
kísér. Továbbra is a hatalmas árnyas fák alatt megyünk a parti sétányon.
Jó kilométer múlva a gyulai zsilipnél keresztezzük a körgátat
(1,8 km). Továbbmenve balról családi házak, jobbról a Lencsési lakótelep
épületei látszanak a túlparton. Mehetünk a kis töltésen is, vagy a közvetlen
mellette haladó aszfaltúton is. Az utca végén mindenképp a kis gátra kell
felmenni egy rövid, enyhén kanyarodó szakaszra.
A lakótelep végén egyenesen
átmegyünk a lencsési bekötő úton. Itt, a régi KISZ-tábornál (ma Ifjúsági
Tábor) kerékpárút csatlakozik hozzánk (3,0 km). Innen Veszéig a kerékpárút
aszfaltján, de továbbra is a fák között haladunk az Élővíz-csatorna partján.
Mellettünk balról a Béke-kertek
(ma divatosan: Keleti kertek) hétvégi házai, majd erdőfoltok. Jobbra gyaloghíd
vezet a túlpartra (4,1 km). A kerékpárút enyhe kanyarokkal vezet minket,
megszűnnek a házak. Az erdőt elhagyva balra feltűnik a repülőtér
(5,8 km), előtte a nagy forgalmú 44-es főút. A kettős kanyarnál egész közel
kerülünk a főúthoz, annak zaja behallatszik. A tanyák után újra erdő, majd
az Élővíz csatorna töltését elhagyva egy elhanyagolt aluljárón (7,0
km) átmenve a kamionparkolót kerüljük meg. Igénytelen, sivár környék, de
valakinek jó üzlet a terminál.
A környéken állt egykor Vesze
falu, nevét ma a közeli csárda őrzi. Itt buszra szállhatunk Békéscsaba
vagy Gyula felé. A közelben kutat is találunk.
A parkoló túlsó szélén a
hídnál indul a pósteleki bekötőút, ezen indulunk tovább. A Gerlai-holtágon
átmenve hétvégi házakat hagyunk el. Balra, észak felé Gerla település
és a Veszei-halom látszik. Ezt a határrészt Ölyvednek nevezik.
Pár perc múlva az útkanyarnál lévő erdészház (7,6 km) után balra,
majd jobbra, az erdőbe kanyarodunk.
A műúttól nem messze (kb.
20-30 m-re), azzal nagyjából párhuzamosan haladunk. A tisztásnál az út
túloldalán lévő tanyát mellőzzük, majd a keresztező földúthoz érünk. Kevésbé
járt ösvényen folytatjuk, mely az eddigi irányt követve indul a fák közé,
az aszfalttól 10 méterre. A fák közt kanyarog az ösvény 200 métert, majd
a homokos kocsiúthoz érve balra fordulunk. Az erdőszéli ház (8,4 km) után
nem sokkal jobbra, az egykori nyiladékra fordulunk. Sajnos a Pósteleki-erdő
nagy részét kirtották nemrégen. Csendes baktatás következik a hosszú egyenesen.
Hétvégeken gyakran találkozhatunk erre kirándulókkal.
Kitérő útvonaljavaslat:
ha a jellel párhuzamosan megyünk egy nyiladékkal tovább (nem rögtön a ház
után kanyarosunk le jobbra), egy kis mesterséges dombon érintjük a kastély
egykori birtokosának, gróf Széchenyi Antalnak síremlékét.
Innen pár száz méterre a keresztező nyiladék útján jobbra érünk vissza
a jelhez.
A hosszú egyenes az erdőbe
ér, majd kersztezi a síremlék felől visszaérő leágazást (9,4 km). Még egy
kicsit egyenesen menve érjük el az egykori kastély parkját, melyet
2001 telén gyönyörűen kitakarítottak az évtizedes bozót fogságából. Itt
ágazik el a kastély felé a zöld romjelzés ( ).
A romos kastélyépület
a magyar emberek butaságának mintaképe is lehetne: a modern és szép kastély
mindössze 30 évet élt meg, mikor a II. világháború után a környékbeliek
széthordták. Az 1960-as években turistaszállót szerettek volna kialakítani
a még épen maradt pincében, de a kezdeményezés elbukott.
A pósteleki kastély a
30-as években
Reprodukció a Körös Sárréti
Útikalauzból
A pósteleki kastély
1906-1909 között épült neobarokk stílusban gróf Széchenyi Antal és gróf
Wenckheim Krisztina részére. Tervezője Sidok Viktor. Az épületet az 1940-es
évek végén hordták szét, ma már csak alagsora áll. A 10,2 ha-s park azonban
rendkívül szép tájképi kert, mely erdőben végződik.
A kastélypark szélén
jobbra fordulva kijutunk a széles sétaútra, majd itt is jobbra menve Póstelek
központjába, az útelágazáshoz érünk (10,0 km). Szemben kút, kicsit visszább
a régi erdészház előtti réten tűzrakóhely, kút és padok vannak.
Az egykori turistaház ma magáncélokat szolgál - sajnos.
|