KÖRÖS-SÁRRÉTI ÚTIKALAUZ


ÁTALÁNOS INFORMÁCIÓK

ÁLLATVILÁG



Réthy Zsigmond


Az elmúlt évszázadokban különbözõ emberi beavatkozások hatására átalakult a táj, s szinte nyomtalanul eltûntek az egykori legendás vadvízországok. Ezzel egyidejûleg sok állatfaj végleg eltûnt területünkrõl, mások pedig csak alkalmilag fordulnak már elõ. Egyes fajok már csupán parányi népességekben, mások pedig nagy tömegekben találhatók - az élõlényekhez való alkalmazkodással összhangban. Útikalauzunkban csupán azokat a legjellegzetesebb állatfajokat soroljuk fel, amelyekkel kirándulásainkkor, csendes megfigyelések során leginkább találkozhatunk.


Kétéltûek

A folyók vízpartjain, holtágak, csatornák és mély fekvésû, nedves területeken mindenütt találkozhatunk kétéltûekkel, elsõsorban békákkal. A tarajos gõte sokfelé - de igen kevés számban - fordul elõ vidékünkön. Pettyes gõtével valamivel gyakrabban találkozhatunk. A békafajok közül a vörös hasú unka, a barna varangy (egyik legnagyobb termetû békafajunk), a zöld varangy, a leveli béka, a tavi béka, a kecskebéka és az erdei béka kerül leginkább szemünk elé. Ma már a kétéltûek is védettek, semmi esetre se bántsuk õket!


Hüllõk

A kétéltûeknél sokkal kisebb egyedszámban fordulnak elõ a hüllõk, melyek szintén természetvédelmi értékek. A Körösök, a Berettyó és a Tisza elmocsarasodott kubikgödreiben, holtágaiban viszonylag gyakran láthatjuk még a mocsári teknõst.

A vízisiklót nemcsak a vizek mentén, de nedves réteken is megfigyelhetjük. A mezõhegyesi, valamint a gyulai és dobozi erdõkben találkozhatunk az erdei siklóval. A gyíkok közül leggyakrabban a fürgegyík, majd a nagyobb méretû zöldgyík kerül szemünk elé. Elsõsorban erdõszéleken, gátoldalakon, temetõkben és száraz bokros helyeken figyelhetjük meg ezeket a hasznos kis állatokat.

Sem a kétéltûek, sem a hüllõk nem veszélyesek az emberre, sajnos sokkal inkább fordítva... Itt hívjuk fel a figyelmet arra is, hogy területünkön nem él vipera vagy más "mérgeskígyó".


Madarak

Vidékünkön a kiránduló leggyakrabban a madárvilág képviselõivel találkozik. A terület madárvilága rendkívül gazdag! Ez egyaránt vonatkozik az itt fészkelõ és a vonuláskor jelentkezõ vendégfajokra is. A hazánkban elõforduló 340 madárfajból 200-250 faj jelenlétét tudtuk bizonyítani egyes kutatott területeinken (pl. Kardoskút, Szabadkígyós, a Körösök völgye).

Dévaványa és Ecsegfalva térségében él a legjelentõsebb létszámban Európa egyik ritka nagy testû madara: a túzok. A DK-Alföldön sokfelé láthatjuk még kisebb csapatait, néha csak egy-két példányt. Ez a madár kétségtelenül térségünk egyik szép és páratlan természeti értéke; a nemzetközi szakmai érdeklõdés elõterében áll egyre inkább.


A békési puszták világhír madara a túzok

Fotó: Sterbetz I.


Õszi madárvonulás idején ugyancsak páratlan élményben lehet része annak a kirándulónak, aki Kardoskút környékén jár. Október és november hónapokban gyakran több tízezres, illetve százezres csapatban tartózkodnak a különbözõ vadrécék és vadlibák a Fehér-tón és környékén. A récék közül legnagyobb tömegben a tõkés réce, a vadlibák közül pedig a nagylilik, a kislilik és a vetési lúd fordul elõ. A daru - mely a múlt században még sokfelé fészkelt - szintén a tavaszi és õszi vonuláskor látható vidékünk felett kisebb-nagyobb csapatokban rendszeresen és szinte mindenütt. Kardoskút környékén néha 8-10 ezer is együtt van. Közép-Európában ilyen tömegben másutt már nem látható. Sokszor hallhatjuk szomorkás krúgatásukat még Biharugra-Szabadkígyós-Mezõhegyes útvonalában is.

A folyók holtágain és a halastavak vizein mindenfelé megfigyelhetjük a búbos vöcsköt, a szárcsát és a vizityúkot. Itt és a csatornák keskeny nádszegélyeiben költenek a törpegém, a nádirigó és a nádiposzáták különbözo fajai. Az ártéri erdõk odvas fûzfáiban nevelik fiókáikat a csókák és a seregélyek, laza kolóniájuk állandóan hangos. A fûz vagy nyárfa lehajló ágán építi mûvészi fészkét a függõcinege, mely télen is megtalálható az ártérben.

A balkáni gerlét ma már mindenfelé láthatjuk, hatalmas tömegben szaporodott el ez a madár, amely hazánkban 1938-ban jelent meg elõször, Berettyóújfaluban. Az utóbbi években újra többet találkozhatunk a magyar nép régi kedves madarával a vadgerlével. Falvakban, tanyákon mindenfelé láthatjuk a fûstifecske és a molnárfecske villódzó csapatait. A folyók felett is láthatjuk õket, sokszor elkeveredve a partifecskékkel. Az utóbbi, a jégmadárhoz és a gyurgyalaghoz hasonlóan, folyómedrek és homokbányák meredek partfalaiban vájt üregekben költ.

A fehér gólya fészkét az utóbbi évtizedben sokfelé láthatjuk villanyoszlopok tetején, de az ártéri erdõkben láthatunk még az eredeti környezetben fán épült fészket is. Feketególya is fészkel a román határ közelében, zárt erdõk mélyén. Velük ritkán találkozhatunk, inkább csak nyár végén, de a Körösök menti legelõkön néha nagyobb csapatokkal is.

Az ártéri erdõk fûzeseiben telepesen költenek a varázslatos szépségû kiskócsagok és az üstökösgémek, legtöbbször a bakcsók ugyancsak népes társaságával. Tavasztól õszig mindenfelé láthatjuk õket a Körösök völgyében. Elõszeretettel keresik fel táplálkozás céljából a sekély vizû rizsföldeket. Sokszor láthatjuk kisebb-nagyobb csapatokban is - fõként halastavak környékén - a szürkegémet, ritkábban a vörösgémet. A biharugrai halastavak egyik sûrû nádligetében kanalas gémek is fészkelnek, tõlük nem messze pedig a szintén ritka nyári lúd. Gyümölcsösök mentén, erdõkben, parkokban mindenfelé láthatunk különbözo fajú harkályokat, zöldküllõt és kakukkot is. Az apróbb madarak sokaságát ismerhetjük meg túráinkon, ha távcsõvel és egy madárhatározó zsebkönyvvel járjuk a vidéket. Leggyakrabban a széncinke, a kékcinke, a szürke légykapó, a tövisszúró gébics, a citromsármány, a tengelic, a barátposzáta, a kisposzáta, a búbos- és mezei pacsirta kerül elénk.

Az árterekben a vetési varjú rokonával a dolmányos varjúval, a gyulai erdõkben a hollóval, a szarkával, a mezei és házi verébbel pedig szinte mindenütt találkozunk utunk során.

A pusztákon, legelõkön, nedves réteken figyelhetjük meg a következõ madarakat: bíbic, goda, különbözo fajú cankók, póling, sárszalonkák fajai. Igen gyakori felénk a már említett mezei pacsirta.

A ragadozó madarak közül leggyakoribb fészkelõnk a vörös vércse, az egerészölyv, a kék vércse és a barna rétihéja. Ritkán láthatunk héját, karvalyt és kabasólymot is, melyekbõl szintén fészkel néhány pár. Télen gatyásölyvek jönnek hozzánk telelni a magas északról, de láthatunk réti sasokat, halászsast, valamint barna kányákat is.

A baglyok közül leginkább a kuvik, a macskabagoly és a fülesbagoly, amelyikkel találkozunk. A fülesbaglyok telente néha nagy csapatban gyûlnek össze egy-egy öregebb park nyugodt zugában.


Emlõsök

A szõrmebundás emlõsök közül is felsorolhatunk néhány fajt, mely a megváltozott kömyezeti tényezõk hatására az elmúlt évszázadban már kipusztult vidékünkrõl. Ilyenek voltak: a farkas, a sakál, a hód és a nyérc. Jelen idõben a Körösök és a Berettyó mentén és nagyobb halastavainkon - ha nem is egyforma gyakorisággal, de rendszeresen - elõfordul a vidra, ez a szép és legnagyobb termetû vízi ragadozó emlõsállatunk. Szigorúan védett állat, csupán a halastavakon van lehetõség esetleges ritkítására - hatósági engedéllyel!

A vizek mentén mindenütt elõfordul a vizicickány, bár ez az apró ragadozó ritkán kerül élve a szemünk elé. De megleshetjük a kószapockot és a nagy termetû pézsmapockot is. A szárazabb területeken - legelõkön, erdõfoltokban, mezõgazdasági területeken - a következõ emlõsállatokkal találkozhatunk: vakond, földikutya, különbözõ cickányok, egerek, sün, róka, nyest, hermelin, menyét, görény - Szabadkígyós térségében elõfordul a rendkívül ritka molnárgörény is - hörcsög, ürge stb. Különbözõ fajú denevérekkel nemcsak öreg parkokban és emberi települések környékén, de öreg ártéri erdõk körül is találkozunk. Természetesen elõfordul az õz, a gímszarvas, a dámszarvas és a vaddisznó is, amit alább részletezünk.


Vadállomány és vadgazdálkodás

Országunknak ez a szeglete nemcsak arról híres, hogy az ország éléstára, hanem vadállományáról és vadgazdálkodásáról is. Különösen értékes az apróvadállomány, ezen belül elsosorban a fácán mennyisége.

Békés megye legjobban gazdálkodó uradalmaiban már a XIX. században mesterségesen tenyésztették a fácánt, ami az ideális környezeti tényezõk mellett hozzájárult ahhoz, hogy ezen a területen tenyészik legnagyobb népességben országunk fácánállománya. Ezt a hagyományt a legtöbb vadásztársaság ma is folytatja, így a vadon tenyészõ és a mesterségesen nevelt állományból itt vadásznak legtöbbet országunkban. De hasonlóan jó az állomány még mindig - a különben szinte mindenütt megritkult - fogoly és a mezei nyúl szaporulatában is. A fogoly elsõsorban azokon a területeken maradt fenn, ahol a túzok is; jelenlegi védelme és az átmeneti vadászati tilalom mindenképpen indokolt, ha azt akarjuk, hogy egyszer újra lehessen vadászni rájuk.

Az 1983. évi tavaszi létszámbecsléskor a fácántörzsállomány meghaladta a 244 ezer, a mezei nyúl a 110 ezer, a fogoly pedig a 15 ezer darabot. A tárgyalt területen több mint 50 vadásztársaság mûködik, s ezeknek a lõtt és élõ vad értékesítésébõl származó bevétele közel 50 millió forint. A külföldiek vadásztatásából eredõ devizabevétel szintén számottevõ az ország gazdálkodásában.

A becsült õzállomány 13 ezer körül van, s jó néhány érmes trófea került ki innen a közelmúltban is (pl. 633 g,176, 75 n. p.1974, Mezõberény, Vörös Csillag Vt; G40 g,180, 45 n. p.1975, Nagykamarás, Ságvári Endre Vt; 571 g, 156, 70 n. p.1980, Orosháza, Széchenyi Zsigmond Vt; stb.). "Békés nagyvadja az õz".

Erdõs területeinken él néhány száz szarvas és dámvad. Az utóbbi évtizedben újra erõteljesen terjeszkedik a vaddisznó. A vadászható fajok közül igen fontos lett az utóbbi években - elsõsorban a külföldiek vadásztatásában - a gerle, a vízimadarak közül pedig a tõkés réce. Az egykori legendás vadlibavadászatok megszûntek.

Érdekes színfolt lehet megint a Fekete-Körös menti erdõkben újra telepített vadpulyka vadászata is. A múlt században telepített állomány e század közepén teljesen felmorzsolódott, néhány éve kezdték meg újratelepítését Lengyelországból hozott madarakkal.

A terület gazdag vadászati múltja és jelene mindenképpen figyelemre méltó, mielõbb megérdemelné a teljes és önálló feldolgozást könyv formában is. Ennek elõmunkálatának tekinthetjük az 1983-ban 10 éves Vadgazdálkodási Hiradót, kevés vidéki vadászlapjaink egyikét.




A fejezet tartalma - A könyv tartalma - KVTE

Következõ rész: Horgászati lehetõségek a Körös vidékén
Elõzõ rész:
Természeti környezet és élõvilága



Körös-Sárréti Útikalauz (Kondoros, 1984)    ©   Szerkesztette: Goda Péter és Köteles Lajos.
HTML: Vidovenyecz Zsolt, Körösök Völgye Turista Egyesület. 1999.