KÖRÖS-SÁRRÉTI ÚTIKALAUZ


ÁTALÁNOS INFORMÁCIÓK

HORGÁSZATI LEHETÕSÉGEK A KÖRÖSÖK VIDÉKÉN



Csipes Antal


A hal élettere a víz. Ezért a horgászszempontú írásoknak is az adott vízterület vizsgálatával, mikrovilágának, növényzetének ismertetésével kell kezdõdnie.

A Körösök felsõ szakaszukon meglehetõsen gyors eséssel indulnak útjukra,ám hazánkba már meglassúdva érkeznek, és a sík, alfóldi terepviszonyok miatt szelídebb folyású víz ilyen körülmények között éri el a Tiszát. Általában márgás-agyagos és homokos mederrészek váltogatták egymást egykoron. Nem feladatunk e helyen a szabályozások, duzzasztómûvek létesítése és egyéb mesterséges beavatkozások taglalása, csupán ezek napjainkban tapasztalható következményeire hívnánk fel a figyelmet - korántsem a teljesség igényével. Itt elsõsorban a duzzasztómûvek hatása figyelemre méltó (Gyulavári, Békés, Békésszentandrás, Bökény), mivel felettük néhány kilométeres szakaszon szinte állóvíz jellegûvé vált a folyó. Ez eliszaposodást, állóvízi növényzet megjelenését, mederfeltöltõdést okozott. Viszont közvetlenül a duzzasztómûvek alatt a hegyi régiókrajellemzõ örvénylõ, igen gyors vízfolyás észlelhetõ. A korábbi - viszonylag egyforma - tulajdonság így változatosabbá vált,ami a Körösökön való horgászatot is sokszínûbbé tette. Az egyébként igen kanyargós folyó mély öbleivel, visszaforgóival különösen a harcsának teremtett kiváló adottságokat, amit az is bizonyít, hogy az évtizedek óta vezetett országos horgászrekordlistán a 10 legnagyobb harcsa közül 5 a Hármas- Körösbõl került horogra. Az éles kanyarok külsõ oldalán található partvédõ kövezések a süllõk kedvelt tanyái, s ha nem is nagyságban, de számszerûségben országosan is elõkelõ helyet foglalnak el.

A fenti - legtipikusabb - jellegzetességeken kívül nemigen van olyan, amia Körösök teljes hosszára egyforma vagy nagyon hasonló lenne. Ezért látjuk indokoltnak, hogy néhány jellemzõ tulajdonságot kisebb szakaszonként is megemlítsünk.

Fehér-Körös: egyenes, szabályozott meder jellemzi. Gyula térségében mûködik rajta egy duzzasztó, amely fölött az ún. nagy vízen még néhol nádszegély is található. Kedvelt tartózkodási helyei ezek a keszegféléknek, de a rájuk vadászó ragadozók sem ritkák.

Fekete-Körös: erõsen kanyargó medre - horgászszempontból - csak elõnyére válik. Helyenként kövezéssel, rõzsefonatokkal védett kanyarulatai a megfelelõ horgászismeretek birtokában szép zsákmánnyal kecsegtetnek. Általában vize is tiszta, kevéssé szennyezett.

Megfelelõen kezelt, etetett horgászhelyeken gyakori zsákmány a ponty, kövezések közelében pedig a süllõ. Itt kell megjegyeznünk, hogy az utóbbi években valószínûleg a pontyra történõ etetés következtében a süllõ annyira növényevõvé vált, hogy a pontycsalit igen gyakran felveszi. Ezt a váltást a csuka nem tudta megtenni, így a korábban gazdag csukaállomány meggyérült. Igen jelentõs szaporodást mutat viszont az amur, amelynek tetemes példányai mind gyakrabban kerülnek horogra, különösen azokon a szakaszokon, ahol a vízinövényzet is megjelent. A meder mélyebb részein, miként a Fehér-Körös duzzasztó alatti szakaszán is, gyakran fogható a harcsa, de ezen a vidéken még legtöbbször az apraja fordul elõ. Ugyanezt mondhatjuk el a keszegfélékre is.

Meg kell jegyeznünk, hogy a kb. 16. folyamkilométertõl kezdõdõen a Fekete-Körös határvíz, jobb partján már Románia területe fekszik, és bár a bal part még hosszan magyar terület, ettõl kezdve ide is csak határmegközelítési engedéllyel mehet a horgász.


Faluszéle Dél-Biharban

Fehér M.


Másutt részletesen ismertetett túraleírások miatt itt csak érintõlegesen említjük meg, hogy a fentiekben ismertetett folyókon kívül horgászszempontból jelentõseknek minõsíthetõk a Gyulai téglagyári gödrök, az Eleki Horgászegyesület hasonló adottságú bányagödrei és még néhány más község határában fekvõ részben természetes, részben mesterséges tavak, amelyekrõl teljes és részletes leírást a MoHosz Békés megyei Intézõ Bizottságnál lehet kapni (Békéscsaba, József A. u. 5.), ugyanitt kapható felvilágosítása helyi horgászegyesületek címeit és a területi jegyek beszerzési lehetõségeit illetõen is.

Nem általános jelenség, de mind több horgászegyesület törekszik arra, hogya folyók partján horgásztanyákat tartson fenn, és csónakok álljanak a vendéghorgászok rendelkezésére. Ezekrõl - az egyébként gyakran változó viszonyokról - szintén a fenti címen lehet pontos értesüléseket szerezni.

Kettõs-Körös: amint a Fehér- és Fekete-Körös egymásba ömlik, utána mintegy tíz kilométeres szakaszon nyílegyenesen halad a Kettõs-Körös egészen Békés városáig. Ez a vízszakasz a Békésnél levõ duzzasztó miatt aránylag lassú lefolyású, s egyenes lévén hiányos ideális haltanyákban. Ritkán, idõszakonként horogra kerül ugyan egy-egy közepes nagyságú harcsa, de általánosságban az a jellemzõ, hogy ez a vízterület ragadozó halakban aránylag szegény, ezért inkább a pontyhorgászok keresik fel, nem ritkán igen szép eredménnyel.

A duzzasztómû után a folyó kanyargósabbá válik, s egyúttal bõségesebb lesz a halállománya és színesebb a korábbi érdektelen, letarolt ártere is. Az egykori békési kikötõ víz alatt rejtõzõ hullámtörõi valóságos halparadicsomnak számítanak, de sok tapasztalat kell hozzá, hogy a vesszõfonadékokban történõ elakadásokat elkerülje a horgász, ami azután valóban nagy hal esetében szinte elkerülhetetlen. A Gyulán, Békéscsabán és Békésen átfolyó szennyezett Élõvíz-csatorna befolyása csökkenti a horgászok esélyeit, de ezek már közvetlenül Békés után jelentõsen javulnak. A 111. folyamkilométer után a Krisztina-zug, a Samu-kanyar és az õket követõ Keskeny-zug vidéke már lényegesen jobb horgászeredményekkel kecsegtetnek; a jól megválasztott mély vizû örvényeseken, visszaforgókon a növényevõ és ragadozó halak szebb példányaira egyaránt számíthatunk.

A folyó jobb partján a 110. folyamkilométer közelében található a Bodzás-zug elnevezésû holtág, ahol a nádas partszegély miatt kevés az igazán jó horgászhely, de ha ilyenre bukkanunk, ott tekintélyes ponty- és süllõzsákmány reményében telepedhetünk le. Ugyanez vonatkozik egyébként lejjebb, a 100.folyamkilométer közelében fekvõ László zugi-holtágra is, azzal a különbséggel, hogy ott könnyebben találunk megfelelõ horgászhelyet.

A folyóbeli horgászviszonyokhoz visszatérve: éppen az elõbbiekben említett két holtág között (a 105. folyamkilométer közelében) ömlik a Kettõs-Körösbe a Hosszúfoki-csatoma, s ez a folyószakasz szintén ígéretes horgászvíz. Az említett csatorna váltakozó vízállása és vízinövényzete miatt csak igen rapszodikus horgászélményt nyújt, elsõsorban az apróhalak sûrû kapásain szórakozó horgászok találnak itt szinte mindig biztos szórakozásra. Ehhez azonban csaknem nélkülözhetetlen az elõzetes beetetés.

E csatornától a Mezõberénybe tartó közút hídjáig a Kettõs-Körösön kiemelkedõ horgászhely nemigen található, jóllehet, elvétve kapitális harcsák akadnak horogra. Az említett közúti híd és a köröstarcsai híd közötti folyószakasza Mezõberényi Horgászegyesület saját kezelésû vízterülete. Természetesen a MoHosz Békés megyei Intézõ Bizottsága által kiadott, a horgászkezelésû vizekre vonatkozó területi engedélye ide is érvényes.

Köröstarcsa után a folyó megtartja kanyargós jellegét, de egyre szaporodnak a kövezéssel védett éles kanyarulatok, amiket az arra járó horgásznak feltétlenül érdemes jó néhány próbadobással alaposan kitapasztalni. A ponty- és keszegfélék (elsõsorban az utóbbiak) itt már jóval nagyobbak, mint az elõbbiekben ismertetett felsõbb folyószakaszon, az egy kg körüli dévérkeszeg errefelé már nem ritkaság, és mint mindenütt végig a folyón, természetesen fontos szabálynak tekinthetõ, hogy a kanyarok jobb fogási lehetõséget biztosítanak. Amennyiben nincsenek kõszórással védve, úgy a külsõ oldalukon, a mélyebb vízben tanácsos próbálkozni, méghozzá rövid, partközeli dobásokkal. Védett part esetében célravezetõbb a túlsó oldalról próbálkozni,de akkor is úgy, hogy lehetõleg minél jobban megközelítsük dobásainkkal a kanyar külsõ, mélyebb vizét, illetõleg az azt védõ kõ- vagy rõzsevédmûveket. Ez nyilvánvalóan veszélyesebb megoldás az elõbbinél, mert sokkal hosszabb - ennélfogva bizonytalanabb - dobásokra kényszerül a horgász.

Sebes-Körös: horgászszempontból talán ezt tarthatjuk a legszeszélyesebbnek a három Körös közül. Mindenesetre ennek a partjai vannak kövezésekkel leginkább tarkítva, és ez a tény még a horgászidényre jellemzõ idõszakok rendszerint alacsony vízállásánál is ugyancsak megnehezíti a horgász dolgát, különösen a határhoz közelebb esõ szakaszon. Általános jellemzõként elmondhatjuk, hogy a horgászásra alkalmas évszakokban a folyó vize alacsony, ehhez igazodva kell tehát a felszerelést összeállítani.

A körösladányi duzzasztó megépítésével a felsõ szakasz vízszintje is emelkedett, miáltal a kövezések nem mind láthatóak. Komolyabb horgászeredmények amúgy sem várhatók ezen a szakaszon. Hosszú idõn át a kárász volt a leggyakrabban horogra akadt hal, a mélyebb mederrészeken elvétve jelentkezett a ponty és a harcsa. A duzzasztó környéke horgászviszonyokat tekintvemegfelel a többi, Körös menti duzzasztóénak, azzal a különbséggel, hogyelõtte a Berettyó torkolata vidékén legendás harcsafogásokat tart számon a horgászirodalom. Egyébként ez a folyó is ott ígér jó reményeket, ahol kanyargósabb. Érdemes kiemelni a Szeghalom és Vésztõ közötti közút hídja után hamarosan következõ Holt-Körös-befolyást (a 19. folyamkilométer közelében), amely e folyó talán legváltozatosabb horgászkalandjaiban részesítheti az errefelé járó horgászokat. Igaz, itt is a kárász vezeti a listát, de rajta kívül szinte mindenféle körösi halfaj gyakran zsákmányul esik. Körösladánytól a torkolatig esõ szakasz válik igazán olyan horgászvízzé, ahol a pontytól kezdve a süllõig mindenre lehet számítani. Ahol akár valamicske vízinövényzet található, ott pontyozással érdemes próbálkozni. Az agyagos-márgás mederben egyaránt gyakori a süllõ (bár ez feljebb a kövezéseken is sûrûn elõfordul), a harcsa, a tetemes dévérkeszeg, és természetesen itt is igen gyakori a kárász.

A három Körös összefolyása elõtt mind sûrûbbé válnak a védõtöltésen kívüli holtágak. Közös jellemzõjük a nem túl mély víz (1-2 m között), az igen dús vízinövényzet. Vízcseréjük hiánya miatt a kényesebb nemes halak nem is találhatók bennük. Növényzetük miatt horgászidényben vizük szinte megközelíthetetlen. Ezekben van aztán mindenféle keszegfajta és a folyóvízbõl jószerivel teljesen kipusztult törpeharcsa. A sok keszeg persze jól eltartja a csukákat, amelyekre õsszel, a hínár alászállása után jó eredménnyel lehet horgászni.

Hármas-Körös: a Fehér- Körös egyenes csatornajellegével, a Fekete-Körös viszonylag természetes mivoltával és a Sebes- Körös agyonkövezett-védett állapotával szemben a Hármas-Körös jellegében egynemû viszonyokat mutat, és ennek teljesen megfelel a vízi világa is. A folyó ezen szakasza rejtegeti a már korábbiakban ismertetett halfajták sokkal nagyobb, nemegyszer országosan is kiemelkedõ méretû példányait. Általános szabályként elmondható, hogy a halak zöme a kanyarokban bõvelkedõ szakaszokon található. Márgás-agyagos részek halválasztéka legfeljebb csak a napszakonként váltakozik, többnyire a következõképpen: reggel a keszegfélék és a ponty fogható eredményesen, nyári kánikulában napközben ritkul a fogás - talán a rapszodikus amurt és a tiszta vizet kedvelõ süllõt kivéve -, alkonyatkor ismét a reggeli halak jelentkeznek, ilyenkor kaphat a nem túl gyakori angolna is. A pár évtizeddel korábbi legendás hírû törpeharcsa-állomány napjainkra a folyóvízbõl csaknem teljesen kiveszett, gilisztával csalizott horgunkra már inkább a durbincs harap rá. Aki az egyébként igen szórakoztató törpeharcsa-horgászatot kedveli, a folyó melletti holtágakon próbálhat szerencsét, számítva arra, hogy gyakran kárász és sügér lesz a zsákmánya.

A Hármas- Körös halban bõvelkedõ részei általában a kanyarok külsõ oldalán levõ mély, örvénylõ vizek, visszaforgók. A ragadozófélék ilyen helyekrõl kerülnek ki leggyakrabban, a kanyarok után megcsendesült vízben már gyakoribbak a békés halak is. Újdonságszámba megy, hogy - leginkább kisebb csatornák beömlésének közelében - a pontyok fogására használt csaliféleségekre rákap a tekintélyes nagyságú busa. Amilyen rendkívül finom, alig érzékelhetõ kapása van, akasztás után annál inkább próbára teszi a horgász ügyességét és felszerelésének masszivitását, s bizony a küzdelembõl gyakran a hal kerül ki gyõztesen. A busák (az amurral együtt) eredetileg csak zárt vizekbe, holtágakba és tavakba lettek telepítve, de a gyakori árvizek beszabadították a folyóba termetes példányait is már jó néhány évvel ezelõtt. A jelek szerint jól érzik magukat itt is, és a horgásznak - felszerelése összeállításánál - feltétlenül számolnia kell velük, hiszen igen gyakoriak a 10 kg-on felüli példányok is.

Ha eredményes horgászatra számítunk, a Hármas-Körösön nehezebb, erõsebb felszerelést szükséges használnunk, és nem árt, ha számítunk a meglepetésekre is, mert elõfordul, hogy a horgászkészségünk túlsó végén horogra akadt hal is bizony, legény a talpán.




A fejezet tartalma - A könyv tartalma - KVTE

Következõ rész: Történet és népélet
Elõzõ rész:
Állatvilág



Körös-Sárréti Útikalauz (Kondoros, 1984)    ©   Szerkesztette: Goda Péter és Köteles Lajos.
HTML: Vidovenyecz Zsolt, Körösök Völgye Turista Egyesület. 1999.