KÖRÖS-SÁRRÉTI ÚTIKALAUZ


ÁTALÁNOS INFORMÁCIÓK

A TÉRSÉG TÁRSADALMI- GAZDASÁGI
ÁTALAKULÁSÁNAK FÕ VONÁSAI



Tóth József


Az útikalauzban érintett térség sem a természeti környezetet, sem pedig a történelmi fejlõdést, társadalmi-gazdasági átformálódást tekintve nem egységes: egyes részei többé-kevésbé elkülönülnek, más, a tárgyalt területeken kívül esõ térségekhez kapcsolódnak.

Egészében véve a térség felszabadulás elõtti gazdaságföldrajzi helyzete, fejlõdési pályája az Alföldével nagy vonásokban azonosak, azon belül tipikusnak mondható. Ennek megfelelõen az ország gazdasági térszerkezetében kedvezõbb pozíciójú térségekhez képest elmaradottsággal, kifejezett és meglehetõsen konzervatív agrárstruktúrával volt jellemezhetõ. A társadalmi szerkezet változása is lassú volt, a lakosság mobilitása kicsi.



A felszabadulás utáni társadalmi gazdasági átalakulás sajátosságai

A felszabadulást követõ nagyarányú társadalmi-gazdasági változások alapjaiban formálták át az itt élõ népesség életkörülményeit és lehetõségeit is, de az országoshoz képest számos sajátossággal jellemezhetõk, és az átlagosnál nem egy szempontból kedvezõtlenebb helyzetet teremtve zajlottak le. Ezek okaiban tájunk az Alföld egészével osztozik - mint ahogy felemelkedése, helyzetének jobbra fordulása is az Alföldéhez kötött.

Összegezve a felszabadulás utáni fejlõdés táji sajátosságait azokat leginkább a megkésettséggel, a táj késõi ébredésével jellemezhetjük. Az ezzel járó kedvezõtlen jelenségek és nehézségek mellett azonban egy nem elhanyagolható elõny is származik ebbõl a helyzetbõl.

Ez az elõny a táj természeti elemeinek viszonylagos romlatlanságában összegezhetõ, és különösen üdülési-pihenési szempontból értékelhetõ már ma is, de a jövõben egyre inkább.



A térség mai gazdaságföldrajzi képe

A mezõgazdaság szocialista átszervezésének és az 1960-as évektõl bekövetkezett iparosításnak köszönhetõen a táj egésze napjainkban már fejlett mezõgazdasággal és számottevõ iparral rendelkezõ ipari-agrár térségnek minõsíthetõ. Lényeges különbségek tapasztalhatók azonban a társadalmi-gazdasági struktúrát tekintve az egyes településtípusok és területrészek között.

E különbségek révén egyes, egymáshoz közel fekvõ, jó közlekedési lehetõségekkel rendelkezõ területek jól kiegészítik egymást, míg más térségek, elsõsorban a volt bihari, határ menti területek periférikus, tartósan hátrányos helyzetben vannak.

A táj népességének döntõ hányada magyar. A néhány százalékot kitevõ nemzetiségiek legnagyobb csoportját a szlovákok alkotják, akik nagyobb számban Békéscsabán, Tótkomlóson és Szarvason, valamint ezek környékén élnek. A románok néhány határ menti községben (Kétegyháza, Méhkerék) és Gyulán, a németek Gyulán, Mezõberényben és Eleken települtek meg nagyobb tömegben. Békéscsabán szlovák, Gyulán román tanítási nyelvû gimnázium is mûködik.

A terület az országos átlaghoz képest ritkán lakott, az átlagos népsûrûség alig haladja meg a 80 fõt négyzetkilométerenként. Legmagasabb értékek a városok környékén, elsõsorban a közép-békési település-együttes (Békéscsaba, Békés, Gyula és a csatlakozó települések) területén alakultak ki, ahol a népsûrûség az országos átlagot is meghaladja. Ezzel szemben a sárréti területrész átlagos népsûrûsége alig haladja meg az 50 fõ/km-es értéket, egyes helyeken el is marad attól. A települések kiterjedt külterületén a népsûrûség néhány fõ/km.

A népesség korösszetétele hátrányosan tér el az országos átlagtól. A városok - elsõsorban Békéscsaba - kedvezõ értékeitõl eltekintve a 60 évnél idõsebb népesség aránya túlhaladja a 20%-ot alacsony a gyermekkorúak aránya. A születési arányszám alacsony, a halálozási arányszám magas, és az idõs korösszetétel miatt növekszik is. A természetes szaporodás ennek következtében már hosszabb idõ óta negatív.


Öreg butélia a Sárrétrõl

Fehér M.


A népességszám csökkenését azonban évtizedek óta a negatív vándorlási különbözet okozta. Ez a városok és néhány az utóbbi évtizedben dinamizálódott nagyközség (Berettyóújfalu, Szeghalom, Gyomaendrõd), valamint a közép-békési település-együttes városi tagjaival legszorosabb kapcsolatban levõ községek (Szabadkígyós, Újkígyós, Gerla) kivételével általánosnak mondható, a vándorlási veszteség csak a legutóbbi években az országos migráció csillapultával és a helyi életkörülmények javulásával csökkent némiképp.

A térség településhálózata az alföldi átlagnak megfelelõ, országos összevetésben ritka, viszonylag nagy lakosságszámú elemekbõl épül fel. A településállomány vezetõ tagjai mezõvárosi múltú települések melyek az agrárstruktúrától az ipari-közlekedési-igazgatási (Békéscsaba), az igazgatási-idegenforgalmi-ipari (Gyula), az oktatási (Szarvas) vagy a lakóhelyfunkciók (Békés) felé mozdultak el. Az Erdei Ferenc által "kismezõvárosoknak" nevezett nagyközségek - település-földrajzi értelemben véve kisvárosok - esetében ez a szerkezeti-funkcionális átalakulás a szemünk elõtt zajlik; legfõbb mozgatói az ipar (Szeghalom, Mezõberény, Gyomaendrõd, Sarkad), a közlekedés (Gyomaendrõd), az igazgatási-szervezési szerepkör (Szeghalom). Az átalakulás a települések morfológiai képében is megmutatkozik: a korábban szinte egyeduralkodó falusi burkon belül megjelenik a kisvárosi formaegyüttes a maga középületeivel, üzlethálózatával, modern lakótelepeivel, miközben a falusi burok épületei is egyre gyorsabb ütemben adják át helyüket a korszerû családi otthonoknak.

Ez az átalakulási folyamat a térség tipikus településnagyság-csoportjába sorolható, 2-5 ezer fõ közötti lélekszámú községeiben is nyomon követhetõ, üteme azonban lényegesen differenciálódik attól függõen, hogy az adott település hol, milyen térszerkezeti kapcsolatrendszerben helyezkedik el.

A néhány évtizede még kiterjedt és sûrû tanyavilág lényegesen megritkult, egyes területeken gyakorlatilag megszûnt. Szarvas, Békéscsaba környékén azonban még ma is a tanyák uralják a külterület képét. A tanyák jelentõs része villamosított, és pb-gázt használnak a bennük lakók. Szerepük a háztáji gazdaságban ma is jelentõs. Számottevõ és növekszik a második otthonná alakuló hobbitanyák száma is.

A vidék gazdasági szerepét, térszerkezetét jól mutatja, hogy az aktív keresõknek az országos átlagnál jóval nagyobb hányada dolgozik a mezõgazdaságban, valamivel, illetve lényegesen kisebb része az iparban, illetve a tercier szektorban. Az értékek a térségen belül nagy eltéréseket mutatnak. A terület mezõgazdaságára egészében véve a gabonatermesztõ-állattenyésztõ típus a jellemzõ. A lösztáblaperemi, kedvezõbb tulajdonságú területeken a búza- és kukoricatermesztéshez inkább a sertéstenyésztés, a sárréti, gyengébb talajokon folytatott búza- és takarmánytermesztéshez inkább a juh- és szarvasmarha-tenyésztés társul. A baromfitenyésztés mindenütt jelentõs.

A növénytermesztés sajátos ága a rizstermesztés (Szarvas, Csárdaszállás), míg az állattenyésztés speciális ágazata a kutatóintézethez kapcsolódó haltenyésztés (Szarvas).

Az ipari növények közül legelterjedtebb a cukorrépa termesztése. A közép-békési település-együttes térségében alakult ki a terület országosan is jelentõs zöldségtermelõ körzete.

A mezõgazdasági termékek jelentik a térség legfõbb piaci nyersanyagát. Erre települt Békéscsaba, Gyula, Sarkad élelmiszer- (malom-, hús-, cukor-) ipara. A könnyûipar (Békéscsaba, Gyula, Szarvas, Mezõberény, Szeghalom, Gyomaendrõd, Békés) üzemei adják az ipari termelés értékének több mint negyedét, de gyorsan növekszik a nehézipar (Békéscsaba, Szeghalom, Berettyóújfalu) részaránya is. Országosan is kiemelkedõ az üvegipar (Orosháza) és az építõanyag-ipar (Békéscsaba) is. A vegyipar (Körösladány) nem számottevõ. A szolgáltatóegységek telephelyei - az iparéhoz hasonlóan - ugyancsak a városokban és a nagyközségekben jöttek létre. A térség további iparosodásához kedvezõ feltételeket teremthetnek az utóbbi években feltárt szénhidrogén-lelõhelyek.

A térség gazdasági térszerkezetét a termelõ erõk, így a népesség koncentrációját jelentõ városok, nagyobb települések valamint a közöttük húzódó infrastruktúra-rendszerek adják. Az egyértelmû központ a közép-békési település-együttes térsége, melyhez erõs szálakkal kötõdnek a szarvasi, gyomaendrõdi és szeghalmi kisebb koncentrációk. A térszerkezet leglazább szövetû részei a határ menti, volt bihari és csanádi területek.

A térség országos közlekedési kapcsolatai közül a 120-as számú villamosított, egyvágányú vasúti fõvonal (Szolnok Mezõtúr Békéscsaba- Lökösháza), a 44-es és 46-os számú közutak (Kecskemét Szarvas- Békéscsaba- Gyula, illetve Törökszentmiklós- Gyomaendrõd- Mezõberény) emelkednek ki. A transzverzális kapcsolatokat elsõsorban a 135-ös számú (Szeged- Békéscsaba- Gyula- Kötegyán) vasútvonal (Szeged és Gyula között gyorsvonati közlekedéssel), valamint a 47-es számú közút (Debrecen- Szeghalom- Mezõberény- Békéscsaba- Szeged) szolgálja. A Körösök hídjainak felújítása folyamatban van. A folyók közlekedési lehetõségei gyakorlatilag kihasználatlanok; az 1983 nyarán megindult sétahajójárat talán a biztató újrakezdést jelenti.


Az egykori mezõhegyesi ménesbirtok központja

Fotó: Bugár-Mészáros K..




A fejezet tartalma - A könyv tartalma - KVTE

Következõ rész: Szerkesztõi elõszó a II-III. fejezet elé 
Elõzõ rész:
Építészeti emlékek a Körös-Sárrét vidékén



Körös-Sárréti Útikalauz (Kondoros, 1984)    ©   Szerkesztette: Goda Péter és Köteles Lajos.
HTML: Vidovenyecz Zsolt, Körösök Völgye Turista Egyesület. 1999.