KÖRÖS VIDÉKI KÉKTÚRA

11. SIMASZIGET - KÖRÖSLADÁNY        12,0 km


ARCHÍV OLDAL - NE HASZNÁLD TÚRALEÍRÁSKÉNT! 

Figyelem, ez az oldal mára elavult, mivel az Alföldi Kéktúra útvonala 
2006-ban jelentősen módosult (többek között a szakaszolás is).
Ez az oldal csak archiválási céllal maradt meg.

AZ AKTUÁLIS LEÍRÁST ITT KERESD! (KATT!)


A szakaszhoz kapcsolódó térkép: ITT

A szakasz bejárásai: 1997 nyár (k), 2000 áprilisa (gy), 2003 augusztusa (k)

Szinte a semmi közepén vagyunk a Dévaványa és Szeghalom közt futó széles földútnál, a Simasziget nevű határrészen egy istállócsoport mellett. Az emberi civilizációra csak a nagyfeszültségű vezeték utal. A most következő szakaszon fontos a jó tájékozódás, érdemes egy kis időt szánni rá (azért nem vészes). Tehát: a széles út K-Ny irányú, Ny-ra jól látszik Dévaványa tornya. Erre merőlegesen, északról érkeztünk erre a pontra, ha követtük a leírást. Most cikk-cakban D és K felé fogunk haladni, amíg meg nem kerüljük a Folyás-eret kísérő erdőséget. Induljunk! 

Nagyjából tehát D-nek tartunk, elhaladva az istállók mellett. A következő elágazásnál (fa, bokor nincs, 0,9 km) balra, K-re fordulunk, és megyünk ameddig lehet - a következő elágazásig. Előttünk már a Folyás-eret övező erdő látszik, mellettünk szántó és gyep. Az elágazásba (1,3) É-ról befutó úton jelöli az igazolófüzet a jelzést, benne egy enyhe töréssel. Nekünk itt mindenképpen élesen jobbra, D felé kell fordulnunk. Gyenge földúton haladunk.

Balra, kissé visszafelé az erdő irányába nagyon gyenge út ágazik le, számunkra nem érdekes (1,5). Újabb út ágazik le balra, az erdősáv felé (1,7). Erre kanyarodjunk (tehát keletre)! Ha tévedésből túlmennénk, a kereszteződésen, akkor a rossz út alig kétszáz méter után jobbra (DNY-ra) törik, szinte nyílegyenesen Dévaványa felé - erre figyeljünk! Jobbra (D-nek) kanyarodunk a következő útelágazásnál (2,2).

Jobbról egy rozsdásodó szerkezet, valamilyen gázvezetékféle van a mezőn (2,9). Lassan az erdő közelébe érünk. A hátralévő 9 km már rajta van az 1986-ban kiadott Körös vidék I-es turistatérképén. Jelenlegi helyünk a térkép keretvonalának felső (északi) szélén, a Dévaványa felirattól K-re, a 6-os (É-D irányú) hálózati vonaltól néhány mm-re kelet felé lévő erdőfoltnál van. Az igazolófüzet ezt a helyet a Folyás-ér keresztezéseként jelzi, egy nagy huroknak.

Megkerüljük az erdőfoltot D felől. Az erdő sarkánál balra tartunk (K), majd jól érzékelhetően leereszkedünk egy hajdani széles folyómederbe (a turistatérképen Gyalon-völgy illetve Csecseri-ér, a füzetben ez a Folyás-ér). Ismét balra (É-nak) fordulunk, átkelünk az alig felfedezhető vízfolyáson (3,4). Az erdő egy részét az elmúlt években kivágták, de még így is maradtak nagy fák. 

Jobb kéz felé szántóföld kezdődik, balról még a fák, bokrok kísérnek. Az átkeléstől 100 méterre az út jobbra (DK-re) fordul, elágazás nincs. Kiérve az erdő mellől, a füves részen széles földút csatlakozik be balról. Aki szemből jön, az a jól beazonosítható közeli erdőfolt felé menjen egyenesen, ne kanyarodjon É-nak a jártabb úttal együtt. 

Előttünk a szeghalmi gabonatároló siló betontömbje látszik. Körösladányt még takarják a fák, ne is keressük. Jobbra út ágazik le, de számunkra érdektelen (4,4), menjünk egy lehetőséggel tovább DK felé. A csatornán át balra is megy egy út (4,9), majd fontos kanyarhoz érünk. Ez az erdőfolt utáni második leágazás balra. Itt 45°-ban jobbra kanyarodunk D felé (5,1). A térképen ez a pont a Kis-rét halom (88 m), a hosszú  út, amire kanyarodtunk a Karcagi út. Ezen megyünk be egészen a faluig.

Az út eleje még kevésbé járt. Az első keresztútnál akácos fasor van (5,7). Egyenesen továbbmenve nyílt terepen haladunk, szántók közt. Nagyon messze már látszik a falu néhány magasabb épülete. Balról olajkút (6,0), majd újabb keresztút, még egy olajkúttal (7,0). Átkelünk az Ördög árka nevű mélyebb völgyön. Újabb keresztút (7,6), jobbról istálló látszik a közelben. Távvezeték alatt haladunk el (8,6). Balról a forgalmas 47-es út látszik, jobbról a Sár-rét halom. Kisebb töréssel folytatjuk az utat, már látszanak a falu szélső házai. Keresztút (9,1).

Végre elérjük Körösladányt (10,9). A vasúton nem megyünk át, hanem a vele párhuzamos utcán balra fordulunk. Az első kút (11,1). Figyelem ! Aki fordított irányban halad, mindenképpen vegyen vizet, legközelebb kút 26, falu 35 km-re lesz! Még egy kis gyaloglás a betonlapos járdán, majd Körösladány vasútállomása mellé érünk (12,0 km). A síneken átkelve bélyegezhetünk, majd a túra folytatásában jutunk a falu belsejébe.

A szakaszhoz kapcsolódó térkép: ITT


Képek az útvonalról

(A képek 2003-ban készültek)


Elágazás a pusztában, Simasziget után. Már látszik a Folyás-ér erdősávja

Az út délnek fordul egy kis időre

A Folyás-ér medrénél megkerüljük az erdősávot (a Folyás-ér a fasornál van)

Visszanézve az erdősávra a másik oldalról (az elágazástól). 

A Karcagi út első szakasza, az akácos mellett

Egy hosszabb kies szakasz következik

Majd nagysokára a falu szélén elérjük a vasutat (póznák)

A jel közvetlenül a vasútállomáson vezet át


10 Réhely (Túzokrezervátum) - Simasziget - Tartalom - 12 Körösladány - Fok-köz

Vissza a Turistakalauz nyitólapjára - a KVTE honlapra

© Készítette Vidovenyecz Zsolt, a KVTE tagja. 2003.09.20.